A családállítás azon a megfigyelésen alapul, hogy a család egyfajta közös rendszerként működik, amelyben a tagok tudattalanul is kapcsolódnak egymáshoz. Ebben a rendszerben bizonyos alaptörvények érvényesülnek.
A családállítás három alaptörvénye
1. Az odatartozás joga: senkit nem szabad kihagyni a család emlékezetéből. Akit kitagadtak vagy elhallgattak, annak a sorsát egy későbbi nemzedék gyakran „újrajátssza", anélkül hogy tudna róla.
2. A sorrend tisztelete: a szülő a nagy, a gyerek a kicsi. Ha ez felcserélődik, és a gyerek lesz az, aki tart, vigasztal, összefog, olyan terhet cipel, ami sosem volt az övé.
3. Az adok-kapok egyensúlya: a felnőtt kapcsolatokban akkor van béke, ha az adás és a kapás kiegyenlíti egymást. Ahol valaki csak ad vagy csak kap, ott felgyűlik a harag, és a kapcsolat előbb-utóbb megromlik.
Mi történik, ha egy törvény sérül?
Amikor ezek a rendszerszintű törvények valamiért sérülnek, például egy korai veszteség, egy kirekesztett vagy elhallgatott családtag miatt, feszültség keletkezik a családban. Ez a feszültség sokszor a következő generációkban jelenik meg: tünetek, ismétlődő minták vagy nehezen magyarázható érzések formájában.
Az állítás során ezeket a rejtett dinamikákat tesszük láthatóvá. A módszer elsősorban nem a gondolkodásra, hanem testérzetekre támaszkodik. A változás azon múlik, mennyire vagy nyitott rá — az állításvezető nem tudja kikényszeríteni, csak teret adni neki. Van, akinél már egyetlen állítás után érezhető a mozdulás, másnál a folyamat több lépésben bontakozik ki.
A cél mindig ugyanaz: hogy a rendszerben helyreálljon a rend, és ezzel benned is oldódjon valami, ami eddig hátráltatott vagy fájt.